Rendezvényzervezés, Hangtechnika, Rendezvények
Capricco Művészügynökség és Műsoriroda Címünk: 2016 Leányfalu, Kerekhegyi utca 17. Telefonszám: +36-26-816-103, +36-30-949-07-87 E-mail: capricco@gmail.com
Kezdőlap > Zenekarok > Fantom együttes >
vissza :: Zenekarok

Fantom együttes

Fantom együttes Fantom együttes laár andrissal
 
FANTOM  együttes - MAGYAR BULIZENÉK
 Zenekarunk az egykori Supermarket és Neon együttes tagjaiból alakult 2009-ben azzal a céllal,
hogy a közönséget a magyar könnyűzene legismertebb és legnépszerűbb melódiáival szórakoztassa.
Repertoárunk a kereskedelmi rádiók által mind a mai napig játszott hazai pop-rock
szerzeményekből áll. Zenei koncepciónk lényege a közönség magyar zenék iránti szeretetére,
emocionális kötődésére épül. Előadásainkon és koncertjeinken mind a legidősebb, mind a legifjabb
generáció már az első percektől velünk énekli Demjén Rózsi, az LGT, a Hungária , Charlie vagy a
Neoton méltán nagysikerű szerzeményeit vagy éppen önfeledten táncol napjaink slágereire.
Kezdettől fogva fontosnak tartjuk a zeneszámok minél hitelesebb reprodukcióját, a látványt, a
hangulatot, teret engedve emellett természetesen az egyéni elképzeléseket és ízlésvilágot
tükröző hangszeres játékoknak is. Ez utóbbi egyben elengedhetetlen is számunkra, hiszen a
zenekar tagjai képzett, sokéves, szerteágazó zenekari tapasztalattal rendelkező zenészek.
A professzionális megszólaláshoz show jellegű látvány és előadásmód társul. Egész estés önálló
produkciónk egyedi és feledhetetlen színfoltja lehet céges rendezvényeknek, születésnapi partyk-nak,
esküvőknek, báloknak, utcabáloknak, falu- vagy városnapoknak. A műsoridőnk   3 óra! Emellett
lehetőség van egy 30 perces élő KFT. blokk megrendelésére, melynek keretében sztárvendégként
Laár András és állandó basszusgitárosunk Lengyelfi Miklós lép velünk színpadra!
Tagok - Dévai Gyöngyi,Ördög Dóri,Lengyelfi Miklós,Tornyossy András,Fábián Zsolt,Nyitrai Péter,
Barta Gábor
 
Fantom együttes laár andrissal





vissza :: Zenekarok